|
Marabu megnyitó beszéde
Vác, 2026.07.17. Tisztelt megjelentek! Szeretettel köszöntök mindenkit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Karikaturista Szakosztályának Mimagyarok című karikatúra kiállításának megnyitóján. Harminc karikaturista szórakoztató munkáinak nézegetésére nyílik most lehetőségük. Ez bizony a szabadidő hasznos kitöltésének igen kellemes módja. Az önökre váró szórakozás feltétele viszont, hogy előtte még meg kell hallgatniuk egy unalmas megnyitó beszédet. Ugyanis szómagyarázatok következnek. Alapvetésként a legfontosabbnak azt látom, hogy a kiállítás megnevezésében előforduló néhány kifejezést értelmezzek, magyarázzak. A tisztánlátás végett. Kezdjük a címmel: "Mimagyarok" Néhány hónappal ezelőtt (tudják, azokban a hajdani feszült, ideges időkben) egy ilyen cím akár riadalmat is kelthetett volna: jajj, itt karikaturisták bántani fogják a magyarokat! Kigúnyolják a magyarokat! Járjunk utána, valós-e ez az aggodalom. A címben sokak számára nyilván felsejlik egy akkoriban még befolyásos politikus visszatérő szavajárása. Igen, erre IS utal a kiállítás címe. Egybeírva, mintegy önálló szóvá egybeforrasztva, ironikusan megidézve, önmaga paródiájává formálva azt a sokat hallott kifejezést. Mert ahogyan az a közismert valaki használta ezt, abban benne volt, hogy vannak a mimagyarok, és vannak az... őmagyarok, vagy temagyarok. Azok pedig, ugye, nem tartoztak az említett mimagyarok dicsőbb társulatába. Azok "mások". No, hát mi, kiállító karikaturisták a kiállításunk választott címében NEM így akarjuk ezt értelmezni. Az erős hangsúly persze nálunk is ott van, hogy: "mi". Mert rólunk, mindannyiunkról szól ez a karikatúra-parádé. Önmagunkról. Ugyanis szerintünk ebben az országban mi egy csapat vagyunk. Lehet, hogy nem egyforma mezben, de közös pályán, közös országban. Van miközöttünk mindenféle magyar, aki témát nyújt egy karikatúrához: Nobel-díjas magyar is, és tökkelütött is. Jámbor is, és sumák is. Otthonülős vagy tüntetgetős is. Reggeltől estig szünet nélkül mélymagyar is, vagy csak időnként, egy verset olvasva magyar, vagy egy tányér rakott krumpli előtt ülve boldog magyar is... szóval, mindenféle. Mi egy kicsit átformáltuk Gogol Revizorának a nézőközönségnek kiszóló híres zárómondatát. Ő ezt írta: "Mit röhögtök?! Magatokon röhögtök!" Mi ezt inkább így mondjuk: "Min röhögünk? Saját magunkon röhögünk!" Nem fáradtak el a sok beszédtől? Tartsunk hidratációs szünetet? Akkor most további szómagyarázat. "Karikatúra" kiállítás. Mi az a karikatúra? Az idősebbek (boomerek) többsége úgy válaszolná meg a kérdést, hogy "azok a vicces, színes rajzocskák a Ludas Matyiban". A fiatalok többsége úgy válaszolna, hogy "fogalmam sincs, a telefont pörgetve nem szoktam találkozni effélével, és hát nem is igazán érdekel". Ha pedig most saját magamat kérdezem, a válaszom ez: a karikatúra nem egy vicces rajz. A karikatúra legelőször is ábrázolási MÓD. Nem csak kép! Annál sokkal változatosabb formákban találkozhatunk vele. Lehet grafika, irodalom, zene, színház, tárgy... de akár társadalmi, viselkedésbeli ábrázolási mód is. Lényege, hogy amit ábrázol, amit utánoz, azt nem önmaga valóságában tükrözi, hanem kissé eltorzítja. Kiemel valami lényegi motívumot. Külsődlegest-belsődlegest, hangulatit, bármit, és azt túlhangsúlyozva, eltúlozva ábrázolja. Az egyéb jellemzőket pedig leegyszerűsíti vagy akár egészen elhagyja. Nemcsak arcformáról, orrhosszról van itt szó, hanem bármiről, akár politikai tevékenységről, eljárásról is. És paradox módon ez a fajta hamisított ábrázolás a hű tükrözéssel szemben sokkal erőteljesebben mutatja az ábrázolt személy vagy dolog vagy jelenség igazi lényegét! És nem elhanyagolandó összetevő, hogy ez a torzító ábrázolás nem azt mutatja, hogy az ábrázolt személy vagy dolog milyen, hanem azt, hogy milyennek látjuk mi! És bizony, ez egy erős kritikai hozzáállás. A karikatúra humoros hatását éppen ez a leleplezés adja. A nézőben, a befogadóban ez a hirtelen megvilágosodás, lényeglátás, az eddig észre nem vett igazi, lényegi valóságnak hirtelen feltárulása afféle felszabadító heuréka élményt kelt. "Ohó! Lelepleződtél! Most megláttam az igazi valódat!" Ez a felszabaduló lelki megkönnyebbülés adja a karikatúra kellemes mellékhatását: a mosolyt, a nevetést, vagy legtöbb esetben egyszerűen a szellemi játék intellektuális örömét. Vicces tehát a karikatúra? Legtöbbször igen. De nem mindig. Nem kötelező röhögcsélve körbejárni a termet. Az alkotók bőven megelégednek azzal, ha egy kép előtt a néző megállva biccent, és annyit mond: "Hm!" A karikatúra ugyanis legtöbbször nem megnevettetni akar, hanem inkább elgondolkodtatni. Újabb tisztázandó szó: karikaturista. Ki az a karikaturista? Ez se egyszerű kérdés. Ha a jelenlévők ismerik Otto Dix vagy Georg Grosz képeit, tudják, hogy döbbenetes erejű karikatúrákat festettek. Mégsem karikaturisták voltak, hanem képzőművészek. Ha a jelenlévők lapozták már a Ludas Matyit, és ott látták a könnyű, színes viccecskéket (amik ugye igazándiból nem is "klasszikus" karikatúrák, hanem rajzolt viccek), tudják, hogy azokat pedig úgynevezett karikaturisták készítették. Szóval ki is a karikaturista? A pontosabb megkülönböztető elnevezések híján a karikaturisták nagy halmazába soroljuk be a portrérajzolókat, a viccrajzolókat, könnyed illusztrátorokat és a groteszk módon alkotó képzőművészeket is. Nem gond, egy család vagyunk, jól megférünk egymás mellett, közös teremben, közös falon. Most pedig egy újabb tisztázandó kifejezés: Magyar Újságírók Országos Szövetsége... Mi köze az újság--írásnak a karikatúrához? Hát az, hogy sajtó nélkül a rajzolt karikatúra soha nem vált volna azzá, ami. Ahogy egy-két száz év alatt a nyomdatechnika fejlődött, úgy erősödött, alakult, változott vele együtt a karikaturisták munkája is. Egy Pompei-i falra karcolt vicces rajzot pár tucat ember látta, Leonardo groteszk grafikáit akkoriban párszáz ember láthatta, viszont a sajtóban kinyomtatott, sokszorosított karikatúrákat már ezer, tízezer, százezer, akár millió ember nézegetheti. A sajtó közreműködésével vált a karikatúra tényezővé a kultúrában. A sajtó még ma is az alapvető megjelenési helye a karikatúrának, ez az otthonunk, az életterünk. És a mai változó időkben sajnos a sajtó elsorvadása, lassú elhalása az oka a karikatúra eltűnésének. És ez a Karikaturista Szakosztály? Akik a kiállítók? Hát, itt őszintén be kell vallani, hogy a kiállítás címe alaposan leegyszerűsítette az összetett valóságot. Igen, az itt kiállító karikaturisták magja a Karikaturista Szakosztály tagjai. Illetve vannak még, aki szorosan kapcsolódnak a szakosztályhoz, csak éppen a tagdíjat nem tudják kigazdálkodni a nyomorúságos kis honoráriumokból. Illetve vannak itt olyan kiállítók is, akik másik szakosztály tagjai, de ez az apró körülmény nem befolyásolja a barátságot, és itt is helyet kér a rajzuk. És vannak itt olyan kiállítók, akik sajnos egy ideje már nincsenek köztünk. A karikaturisták is öregednek, és néha végső búcsút vesznek. De a rajzaik szerencsére még mindig mindannyiunk közös örömét szolgálják. Ennyit tehát a megnyitóbeszédem elején ígért szómagyarázatokról. Most pedig néhány kötelező dícsérő szónak kellene következnie az itt kiállító művészekről. Na de itt most fékezzünk le kissé! Nehogy már nekem kelljen földícsérnem a saját konkurenciámat! Bőven elég bosszúság nekem az, hogy jobban rajzolnak, mint én! A kedves kollegák látványosabb grafikákat rittyentettek ide a falakra, mint amire én képes lennék. Egyénibb, izgalmasabb stílusvilággal! Meggyőzőbb eszközhasználattal! Pláne még, hogy sok olyan ötletet látok itt, amit bárcsak én találtam volna ki előbb! Én aztán nem fogom dicsérni őket, hogy mellettük majd én kerüljek árnyékba. Nem, nem. Ott vannak a képek, azok magukért beszélnek. Majd azok helytállnak saját magukért. Kedves érdeklődők! Remélem, jól szórakoznak majd a képek böngészése közben. |
|
A megnyitó után, néhányan nem siettünk haza...
